Naplórészletek

TARTALOMJEGYZÉK 
Negyedik éjjel
Harag

NAPLÓRÉSZLETEK

 ...Így nevezem azokat az írásaimat, melyekben életem epizódjaiból villantok részleteket. 

NEGYEDIK ÉJJEL

„A remény a létezés része”

A 10 éves kisfiú arcán lázrózsa virított. Orrából csövek lógtak, karjai, lábai az ágyszélhez kötözve, preparált bokájába ütemes egyhangúsággal csöpögött az infúzió.

A kórházi szoba halvány fényben szunyókált, mint a gyermek. Negyedik éjjel, hogy mellette bóbiskolt édesanyja, simogatva a kis kezet, vizes ronggyal törölgetve a kicserepesedett gyermekszájat.

Elmúlt éjfél. Az orvos szinte hangtalanul lépett az anyához. Bejöttem megnézni a gyereket, mondta alig hallhatóan. Doktor úr ugye jobban lesz?  Hallatszott kicsit hangosan,  s remegő hangjából a reménykedés erővel kúszott elő.

Az orvos hallgatott. hosszúnak, félelmetesnek tűnő csendben csak a gyerek szabálytalan, ziháló lélegzetvételét lehetett hallani. Sokára szólalt meg, halkan tárgyilagosan.

 Asszonyom, mindnyájan Isten kezében vagyunk, többet nem tudok mondani.

Zörögtek a szavak és szétgurultak a szobában.  A tárgyaknak nekiütközve, visszhangozva jutottak vissza az anya fülébe, jutottak el tudatáig. Nem vette észre, mikor ment ki az orvos.

A hallottak hatására légüres tér kerítette körbe, agya is üres lett, a gondolatok kuszán ködbe vesztek. Meggyógyul, mondta halkan nagy sokára.. Meggyógyul, ismételte egyre hangosabban. A szoba falairól visszapattantak a szavak és felerősödtek, hirtelen úgy érezte, hogy már kiabálja: Meggyógyul! Nem tudta, nem akarta elfogadni a tényt, hasnyálmirigy problémával műtötték a gyermekét.

Kintről már szürkeség derengett, hajnalodott. Imádkozott magában, Uram segíts, kérlek, ne vedd el a kisfiamat! Beleszunyókált az imába és az álomképben látta nevetni, szaladgálni kisfiát.

Ez az álom volt az első reménysugár. Szinte megnyugodva ébredt. Reggel lett, készülődött munkába menni.  Megérkezett felnőtt fiával váltották egymást a kisgyermek mellett

A kórházi ágyon megmozdult a kisfiú. Szomjas vagyok!  Ezek voltak első szavai, ám nem kaphatott inni.  Vizes ruhával törölgették ajkát, kézfejét, lábát.

Az anyának indulni kellett. Megsimogatta még egyszer a gyerek lázas fejét és indult,

a mindent éltető remény érzetével, ami erőt ad a jelen elviseléséhez, szívében új érzéssel, gondolataiban új gondolatokkal, hittel  telve, hogy mielőbb felgyógyul a gyermek.

Négy nap óta először gondolkodott el azon, mi is történt a kisfiával, mitől került ilyen állapotba? Eszébe sem jutott, alig fél év telt el Csernobil óta….   

 

 HARAG

Mária az éjszakai virrasztástól és a délelőtt hallottaktól fáradtan tért haza. Útközben gondolatai szerteszéledtek és képpé sűrűsödtek, aztán megint szétestek és már más kép formálódott, s egyre több régi beszélgetésnek lett hirtelen értelme. Elgondolkodva lépett a házba. A padlásról kőműves kalapács kopácsolása hallatszott, majd elhalt a zaj. Kíváncsian ment fel a létrán, körülnézett a félhomályban.   Távolban, a befejezett oromzatfalnál ült a férfi, görnyedten, elmélázva arcán megfejthetetlen vonásokkal. Fölötte, az oromzat utolsó téglája befaragva, eltűnt az rés, ahol az őszi szél befújhatott.

A nő indulatosan csattant: hol is voltál éjszaka, hajnalig?

Dolgoztam, - hangzott a lakonikus válasz.

           Hol?  A pontos címet szeretném, akarom!- csattantak a szavak. 
           Bent a rádióban, - mondta csendben. 
           Hazudsz! - hörögte a nő, szemei szikráztak. 
          A rádióból jövök. Mint megtudtam, tegnap, és minden más napon is, 5 órakor már nem vagytok bent a    barátoddal. Merre jársz naponta éjfélekig?
A férfi arca megrándult, egy grimasz suhant át rajta, szeme mint verembe esett állaté ugrált, kiutat keresett ebből a helyzetből. Félt. Félt a hangoskodástól,  a veszekedéstől, a tények feltárásának lehetőségétől, az igazságtól. Hallgatott, nagy sokára szólalt csak meg: ne kezd megint. Tudod, hogy minden fillérre szükség van.    A nő csak mondta a magáét, szemrehányásokat, de a férfi bezárkózott és mindenből csak kaotikus zajfoszlányokat érzékelt. Reccsent a létra, a nő eltűnt, ő pedig fellélegzett. Mária a szobába érve becsapta az ajtót, átöltözött a következő munkás műszakhoz. Igen, kell a pénz az építkezés további folytatásához: anyagvételre. csempe, burkoló lap, festékek, ragasztók, parketta, villanyszerelés, tapéta, Istenem mi minden is kell még! Már 6 éve építkeznek és meddig tart még, befejezik egyszer? Mennyi is a már a gyűjtögetett pénzünk? Durva számítás szerint 70.000 ft. Még anyu eladott házából jövő hónapban jön 10. 000, és fizetésenként ha ennyit el tudunk spórolni, meg lesz a 100 000 ft, amiért már lehet vásárolni, és akkor  a fuvardíj is megéri.

A szekrény legfelső polcának jobb sarkába nyúlt, ahol a pénzes dobozka volt. Elővette a kis fém kazettát ebben tartották a  pénzt és az „ékszereket, aranyakat”  is. Karikagyűrűk anyutól, aputól és a övéik is, kis arany lánc, fülbevalók,  és 3 papír vékony medálka.

A kazetta üres volt, sem ékszert, sem pénzt nem látott  benne. Máriát az ájulás környékezte, sikolya rekedt hörgésként hatott, kibotorkált a szobából, felvonszolta magát a létrán, erősen kellett kapaszkodnia, hogy le ne szédüljön, forgott vele a világ. Felért és a férfire nézve elszabadultak indulatai. Ököllel verte az értetlenül bámuló férfi mellét. Tolvaj disznó, hol a pénz, az ékszerek? Süket csend, hosszú hallgatás következett.   Kölcsön adtam, hallatszott valahonnan a távolból, de alig jutott el Mária tudatáig. Ködfüggöny borult rá, köré, tervezett jövőjüket romhalmazként látta maga alatt,  jövőjük kilátástalansága mint tátongó szakadék mélyült mellette. Lelke pillanatra sivár, üres lett és ez ürességet alattomosan kúszva betöltötte a mérhetetlen gyűlölet. Eszeveszett dühvel ütötte a férfi mellkasát.  Tekintete a lábánál fekvő kőműves-kalapácsra tévedt,..   nyúlt  érte,   gondolataiban nem öltött alakot a cselekvés, ösztönösen nyúl,t szemében őrült láng lobbant, nincs értelme tovább semminek… Ösztönösen ütött volna, de a férfi gyorsabb volt. Elkapta. Kalapáccsal kezében fürgén mászott le a létrán.  Sporttáskájába gyűrte ruháit és a viseltes, malteros munkásruhában elsietett.  Barátnőjéhez, ment, akihez a pénz és az ékszerek is, és ahonnan soha nem került semmi vissza. A vagyonjogi per négy évig tartott, csúnya hazugság folyammá duzzadt. Mária ekkor feladta, veszni hagyott mindent.