Kapcsolatok


Ebbe a menüpontban az alábbi  kapcsolataimról írt verseimet találhatod:
PANKA CIKLUS
CSALÁD
BARÁTOK, ISMERŐSÖK
IDEGENEK
IN MEMORIAM

MINDEN KAPCSOLAT MÁS (2012)
Nem az vagyok, akinek képzelsz.
Nem az vagyok, akinek mond más.
Üres lap vagyok kezedben,
S általad lesz majd rajta írás.

Amiket feltársz, előhozol,
mit sikerül meglátnod bennem,
azzal írd tele az üres lapot,
S az leszek, amit alkotsz belőlem.

Érintettél nyitott lélekkel.
Lettem, amilyennek megírtál.
Alkottál, ezer arcomból egyet.
Új kapcsolat, új alakot formál.

PANKA CIKLUS

HARMADIK UNOKÁMAT VÁRVA (2010

Nemsokára jön hozzánk egy új, kis élet,
ki visz tovább majd belőlem is valamit.
Kérlek, Uram, könnyítsd meg jöttét,
segíts neki, mindenben segíts!
Talán rossz időben, rossz égitestre érkezik,
mert ma a Föld,  a természet,
az emberiség nagy része  beteg.
De kegyes voltál hozzá, Uram,
szerető közegbe küldted Őt,
családomba, köszönöm ezt neked.  
  

 MEGÉRKEZTEM  2010. szeptember  3.



 

Szervusztok Nénik, Bácsik!

Én egy angyalka vagyok

2010 szeptember 3-án érkeztem a Föld bolygó Magyarország nevű részére

  Érd  városába,

Kovács Emőke mamihoz és

 Kreischer László papához.

Kislány vagyok, Anna-Zsófia, aki  2990 grammal, 53cm-rel léptem földi pályámra.

Kérlek, szeressetek engem!
Ezek az én gondolataim, de Nelly nagymama tolmácsolja Nektek, mert én még nagyon picike vagyok.

Megjöttél várva-várt drága gyermek!
Földi pályádra léptél ma délután.
Óvjon a Mindenható, életed minden percében, ezt kívánja:
 Nelly nagymamád.


ELSŐ BESZÉLGETÉSÜNK (2010)

Kicsi Szofi, ízlelgetem a nevedet.
Éjfél van, álmok járják az embereket.
Álompor hull a tájra, minden szendereg,
én pedig gondolatban ott vagyok,
érintelek,  s beszélgetek veled.

Csöppnyi lányka, aki tegnap este jöttél a világra védelmező burkodból,
a meleg anyaméhből és itt most fázol, piciny tested remeg.
Először ölel a lét didergető magánya,
ami  mindig együtt lesz Veled.

Te pici lány, hogy szeretnélek megvédeni,
de még magamat sem tudom.
Menekülök egy késő őszi nászba.
Ujjonganom kéne, hogy megkapom
a várt csodákat, s hogy volt tegnapom,
hogy örömkönnyeket csalt szemembe
az áhított, várt, áldott kegyelet,
ám én gyötrődöm most is álmatlanul,
s fájdalomba dermedten veled beszélgetek.

Kicsi Szofi, ki jött vissza hozzám általad?
Apa, Anya, Nagyszülő, barát, idegen?
Ma nagyon boldognak kéne lennem,
hisz megjöttél Te, s rám talált a szerelem.
Miért nem tudok mégsem boldog lenni?
Miért borít nevezhetetlen fájdalom?
Miért nem tudok felhőtlen örömöt érezni?
Kicsi Szofi, én ezt nem értem, nem tudom.

Párnám mellettem üres, fáj a magány
hull a könnyem. Örülnöm kéne, félek!
Kicsi Szofi, mi lesz Veled, velem, mit
hoznak majd az évek????

BESZÉLGETÉSEK ANNAZSÓFIA UNOKÁMMAL (2010)

Milyen volt első éjszakád otthon,
érezted-e, hogy ott voltam veled,
gondolatban fogtam pici kezed.
Gizi mama megfürdetett, őt úgy érezhetted,
 én pedig az éteren át csillagfénnyel utaztam  hozzád,
elértelek, öleltelek. 
Rész vagy belőlem, veled  egész az életem.
--------------
Pici Szofi ma hallhattam a hangodat.
Sírtál keservesen, s én úgy éreztem,
 megszakad a lelkem mert nem ölelhetlek magamhoz 
nem foghatom pici kezed.
Hogy nyugtatnálak én kedvesem.
Árasztanám Rád szeretetemet,
 hogy mosolyt csaljon arcodra a boldog érzés.
Kicsi Szofi, nagyon rossz, hogy nem lehetek Veled.
--------------
Pici Szofi ma éppen két hetes.
Mennyire simogatnám kis kezét,
 bársonyos talpacskáját, nem lehet.
Ritkán, és csak percekre az enyém
Sokáig őrzöm e boldog perceket.

 --------------
Ma öt hetes és négy kilós vagy Szofi baba
Múlik az idő. Szeretnélek összepuszilni, 
meggyúrni, puszilgatni kicsi, husis combodat.
Közel s mégis nagyon messze vagy.

PICI SZOFI (2010)

Hetente csak néhány percre látlak.
Pici virágszál, gyönyörű kis Szofi.
Színesíted az őszi napokat,
megállítod ilyenkor az időt.
Szeretném átsugározni neked
a végtelen szeretetet. Adni erőt.
Szeretném, ha éreznéd, a láthatatlan
kötelékben  átörökített lényemet,
ahogyan Te is itt létezel  bennem,
boldog-fájdalmasan egy velem.
Asszociációim Omegája Te vagy.

ELSŐ NÉVNAP (2011)

Kicsi Szofi, ma névnapod van,
az első névnapod.
Ajándékot visznek Neked mások,
tőlem drága kicsi lány e pár sort kapod,
amiben benne van szívem minden szeretete
és benne van minden bánatom.
Amikor majd nagylányként olvasod,
gondolj arra, mikor e   sorokat írom.
  egyedül vagyok,
de gondolatban ott veled
 örömödet érzem, hangod hallgatom.

ANNAZSÓFIA ELSŐ NÉVNAPJÁRA (2011)

Kicsi lány! Tündöklő Napsugárkám!
Ma együtt ünnepli az egész család
első névnapodat. Köszöntünk téged
Zsófi napon, tündér Anna-Zsófiát.

Csillognak ajándékok, külsőségek.
A lelkek mélyébe senki sem lát,
de hiszem, telik mindenik örömmel,
mikor köszöntik,a  kis Anna-Zsófiát.

Okos leányka, nyolc hónapos kincsem.
Szemlélgeted, ízlelgeted létedet.
Köszönöm Uram, hogy ide teremtetted,
bearanyozni múló éveimet.

Kicsi lány, csodálkozol a világra!
Erődet érzem, mikor fogod kezem.
Figyelsz mindenre, hisz új környezeted.
Érdeklődésed csodálom, tisztelem.

Akaratod egy-egy határozott ”NEM”,
ha tiltanak.  Mikor nyúlsz valamiért merészen,
amit el nem érhetsz, meg nem kaphatod.
Hangodban a nemtetszést érzékelem.

Bontakozol egyéniséggé lenni.
Úgy legyen. Mai napon azt kívánom,
lelked jósággal, szeretettel teljen,
erőt, egészséget adjon  a jó Istenem.

MIKOR KIS PANKA   (2011)

Mikor kis Panka
ölemben alszik el,
akkor a világon  semmi nem érdekel!
Piciny szívecskéje
 az enyémmel dobban,
tudom, hogy most már
 a boldogságom itt van!

FOHÁSZ
(Anna-Zsófia Keresztelőjére  2011. június 12.)

Uram!
Ma egy újabb kis élet, az unokám,
Anna-Zsófia kapott keresztvizet,
áldásodat, hogy növekedvén
töretlenül, erősen higgye létedet.

Kérlek, Uram! Adj neki erős hitet!
Adj egészséget, szeretetet.
Add, hogy kis Anna-Zsófiám
nemes lélekkel, boldogan élje az életet.


CSALÁD

ÉDESANYÁM (1959)

Hajadban már az őszi szél kuszál,
deresedők fürtjeid.
Elmúlt fölötted már a forró nyár,
s te nem élvezted sugarait.
Jó Anyácskám, a sors mostohán,
nagyon mostohán bánt veled,
s te zokszó nélkül bírtál csapásokat,
az életet, a terheket.

Apa meghalt,  fiatalon
egyedül maradtál nekem.
Áldoztál kényelmet, boldogságot
egész  nehéz éltedben.

Már, felnőttem,rám vár a munka,
hogy átvegyem tőled,
de te azt mondod, tanulj, fiam,
hogy ember legyen belőled.

Küzdesz, dolgozol éjjel-nappal,
s én szó nélkül nézlek téged.
Istenem, milyen hitvány is vagyok,
milyen szívtelen, semmi-lélek.

S te áldott, áldott vagy, jó anyácskám,
kinek csak egyetlen célja van,
hogy ember legyen belőlem, tiszta jellem,
s hogy boldog legyek, gondtalan.

Köszönöm áldozatodat, mit hoztál,
és ígérem, meghálálom hamar.
Példás életed példa nekem,
míg a sír be nem takar.


ÓRÁKON ÁT (1973)

Órákon át tartalak karomban
nappal és éjjel egyaránt.
Ilyenkor tűnik az egész világ,
már csak mi ketten létezünk.

Meleg fejecske pihen ölemben.
Pislákol két kis, kék bogár.
Kicsúszik a színes játék cumi,
mosolyra húzódik a pici száj.
Egy pillanatra megrebben
a színtelen pilla, s alszik tovább.

Kezecskék pihennek a mellemen,
a babalehelet arcomba ér,
kövér lábacska rugdos ölemben,
szűnik fájdalom, fázós félelem,
a párhetes kis élet elpihent.
Képzeletem járja a végtelent...
Ez az a perc, ami mindent megér.

Nincs más öröm, se csók, se szerelem,
se vágy, se álmot adó ölelés, nincs semmi tét!
Ez a Csoda! leírhatatlan, pótolhatatlan!
Aki nem élte, értelmetlen élt.

Nincs szó elmondani ezt a boldogságot!
Hálát adok a sorsnak, hogy megadatott.
Ölemben, mellemen alvó gyermekemmel
átörökítem a csodás pillanat

TÍZ HÓNAPJA  (1973)


Már tíz hónapja jelented a létet.
Erőt adsz, hitet és reményt nekem.
Sürgettem az időt, hogy vártalak!
Most úgy lassítanám a perceket,
örök legyen ez a pillanat:
a mindenséget betöltő,
éjt-nappalt egybeszövő,
világot kizáró, legszebb öröm,
ahogy itt tarthatlak karomban,
kis, háromhetes élet, gyermekem!
Te mindent pótolsz elrontott életemben:
szerelmet, vágyat, köddé foszlott álmokat,
tűnt terveket és távolodó célokat.
Határozod utam, létemnek értelmet adsz.
Mosolyod, érintésed a boldogságom,
lelkemben kitárja a kövült kapukat.
Telít a hála magasztos érzete.
A Jóistennek köszönöm.

IN MEMORIAM

In memoriam: JÓZSEF ATTILA  (1962)
(halálának 25. évfordulójára)

Jaj-sikolyodat éj kékje itta.
Orkánként söpört át az éteren.
Zsibogó tömeg bambán bámulta
Elesett, roncsolt,vérző testedet.
Fájt pillanatra, aztán vége lett.

Arcodat fényképek őrzik, szúrós
Tekinteted a szívekbe réved.
Távolba láttál, hittél, nem hittél!?
Ilyen jövőt reméltél e népnek?!
Lám, itt a szebb jövő! S Te áldozat!
Aludd békétlen-békés álmodat!


ELENGEDLEK  (2010)
(In memoriam: Jáky Zoltán)

A kora reggeli napsütésben harmatcsepp csillog
fűszálakon  s a rózsabimbók szirmain.
Rég forrt sebet szakít ez a szépség-özön,
és előtörnek halottnak hitt emlékeim.

Huszonöt éve, mikor ilyenek voltak a reggelek.
Mikor olajfa-árnyék alatt reggelizgettem Veled.
Ültünk kézen fogva, hallgattuk a csendet.
Majd tárulkozva fényfürdőben az égnek
rózsaszirmokkal borítottad be testemet,
s hagytad, hogy lobogó tüzedben elégjek.

Ez most az emlékezés ideje volt, lejárt.
Kinyitottam szemem, tűnt a varázs.
Az olajfa-háttérkép megmaradt.
Most ribizlit szemezgetek az árnyadó lomb alatt.

Te is rég halott vagy, nemcsak a szerelem.
Könnyet ejtek mégis, mikor emlékezem.
Máshol voltam, temetésedre nem mentem,
sírod merre van, nem kérdeztem, nem tudom.

In memoriam Jáky Zoltán.
Kettőezer-tíz júliusán elengedlek.
Emlékedtől is végleg búcsúzom.
Új szerelem közelít megint, érzem.
Tovatűnni  ezt már nem hagyom!

In memoriam: KASZNER MARGIT



A palettáról eltűnik egy szín.

Lágyan mosódik szét a semmibe.

Hiánya  érezhető egy darabig,
aztán már nem említi  senki se.
 
EMLÉKEZÉS VÉGVÁRI PANNIRA
 (In memoriam)
Mitől pattant benned a húr?
Mikor tört kristály lényed szerte?
Szárnyaid  mi csonkolta le?
Erődet mi szívta egyre?

Miért mentél el ily hamar?
Még csak most élvezhetted volna
Termelt gyümölcseid fanyar-édes ízét
nagymamaság csodáját
gondtalan élet szabadságát
önmegvalósítás részegítő mámorát
Még csak most lettél volna igazi Önmagad.

Miért mentél el ily hamar?
Kapott energiád kifogyott?
Hited és mindenki elhagyott?
Pedig mennyit adtál valaha!
Fülembe cseng még mondatod:
„..az a küldetésem, hogy adok
aki kér, annak ellenérték nélkül adok”
Önmagadat adtad, apróztad,
szórtad szerte szét.

Hiszem, hogy morzsákból bennünk él emléked. 
Hiszem, hogy a csillagok közül
ránk le az a Panni nevet,
akit ismertünk, míg együtt voltunk Veled.
sajnálom, hogy találkoznunk
 itt a Földön, többé már nem lehet.

IN MEMORIAM: BEJCZI ZSUZSA

Valaki megint csillagpályára tért közölünk.
Ideje lejárt, földi útja véget ért,.
Ma már a végtelenből néz le ránk,
és mi látni véljük csillagtüzét.

Fogynak az ismerős időutazók.
A körforgásban villanásnyi volt  létük,
mert „átutazók vagyunk csak itt a Földön”.
Mi, akik maradtunk még, őrizzük emlékük.